Dinner at the Tribal Guard - The Rába Group's anniversary celebration

A héten került sor vállalatunk ünnepi eseményére, a Törzsgárda jubileumi vacsorára, amely a Rába csoport hagyományos rendezvénye immár 2016 óta. Az est fő célja az volt, hogy ünnepeljük és elismerjük azt a több mint 100 kollégát, aki hosszú évek óta tagja a Rába családnak, külön kiemelve azt a rendkívüli és kivételes kollégánkat, aki immár fél évszázada Rábás.

Az ünnepi esemény Hetzmann Béla elnök-vezérigazgató köszöntőjével kezdődött, melyben áttekintést adott a Rába csoport idei tevékenységéről és részletezte a jövőre vonatkozó terveket is. Ünnepélyes keretek között méltatta azokat a jubiláló kollégákat, akik hosszú évek óta példás munkájukkal hozzájárultak a vállalat sikereihez. Az elismerés és a jubileumi díj átadásán túl, a vállalati közösség valamennyi jelenlévő tagja ünnepelte és köszöntötte Udvardy Józsefet az 50 éves jubileumi évfordulója alkalmából. József kivételes elkötelezettsége és szakmai hozzáértése jelentős mértékben hozzájárult Társaságunk sikeres működéséhez és fejlődéséhez.

Az este különlegességét nem csupán az ízletes gasztronómia jelentette, hanem a közösségépítés és a nagyszerű hangulat is. Az est meglepetésvendége Kiss Ádám volt, aki a Dumaszínház tagjaként elismert és tapasztalt a humor színterén. Profi szórakoztatóként gondoskodott arról, hogy a rendezvényen a nevetés és jókedv  garantált legyen.

Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is 10-től egészen 45-ig szerepelhettek kerek évszámok azokon a kitűzőkön, melyeket a vállalatcsoportnál eddig eltöltött évek emlékére a résztvevőknek átadtunk és amelyeket ők büszkén viselhetnek.

Köszönjük munkatársainknak, hogy az elmúlt években oly sokat tettek a vállalatért!

Interjú Udvardy Józseffel az 50 éves jubileumi évfordulója alkalmából:

20231127-HZD01423-Enhanced-NR

Az elkötelezettség értéke: Egy gépészkarbantartó 50 éves hűsége és tapasztalatai

A hűség és elkötelezettség ritka tulajdonságok a modern munkaerőpiacon. Az állandó változások világában csak kevesen maradnak hosszú időn keresztül ugyanazon a munkahelyen. Az olyan munkatársak, akik évtizedekig szolgálják ugyanazt a vállalatot és hűek maradnak a munkaadójukhoz, valódi kincsnek számítanak. Ők azok, akik megbízhatóságukkal, tapasztalatukkal és elkötelezettségükkel stabil alapokat teremtenek a vállalat számára.

A cikkünkben bemutatott Udvardy József interjúalanyunk egy ilyen kivételes példa. Móron a Rába Járműalkatrész Kft-nél már 50 éve dolgozik gépészkarbantartóként. A nyugdíjazás ajtaja előtt áll, de az év végéig még folytatja a munkát. Hűségével és szakmai tudásával inspiráló példa lehet mindenki számára, aki megérti a hosszú távú elkötelezettség és megbízhatóság értékét a munkahelyen. Az interjú során megismerjük történetét, tapasztalatait és bölcsességét, melyekből mindannyian tanulhatunk.

Mi motiválta arra, hogy 50 éven át ugyan annál a cégnél dolgozzon gépészkarbantartóként? 

  • Gépszerelő-géplakatosként végeztem 1976-ban és abban az évben, július 19-én kezdtem el dolgozni a cégnél. Szeretem a szakmámat, nem egyhangú a munkavégzés és sikerélményem is van, ha egy problémát megoldunk.

Milyen változásokat észlelt a vállalatnál az idők során, különösen a munkahelyi kultúrában és az emberekben? 

  • Sok kollegám volt az 50 év alatt, talán a fejlődés miatt összetettebb tudás szükséges ezen a területen is.

Milyen emlékei vannak a Móron eltöltött évtizedekről, és mi a véleménye a Rábáról és a munkahely fejlődéséről? 

  • Jó élményeim vannak az eltöltött évtizedek alatt, szerettem mindig itt dolgozni, kollegákkal mindig jó kapcsolatban voltam. A cég a világgal együtt fejlődött, megjelent az automatizálás, a robothegesztések és a modern technológiák.

Hogyan változott a gépészkarbantartás területe az évek során, és hogyan kellett alkalmazkodnia ezekhez a változásokhoz? 

  • Folyamatosan kellett tanulni az újabb gépek működéseit, az újabb technológiákat, hogy a tudásunk naprakész legyen.

Mi volt az egyik legemlékezetesebb kihívás, amivel a pályafutása során szembesült? 

  • A PU 30-as habosító gép legyártása, telepítése és beüzemelése. Ezen a habosító gépsoron a Suzuki Swift üléshabok gyártása történt.

Hogyan érzi most magát, hogy közelít a nyugdíjazás ideje? Milyen tervei vannak a nyugdíjazás után? 

  • Köszönöm, jól érzem magamat. Szeretnék pihenni egy kicsivel többet, de azért otthoni munkálatok mindig lesznek.

Van-e olyan tanácsa vagy bölcsessége a fiatalabb munkatársaknak, akik hasonló pályát követnek?

  • Kitartó munka meghozza a gyümölcsét! Soha ne add fel!      

Hogyan élt meg elismeréseket az évek során a munkájáért? 

  • Kollegák hálásak voltak, amikor próbáltam megosztani a szakmai tapasztalatomat és volt, amikor pénzzel jutalmazta a cég a munkásságomat.

Hogyan őrizte meg a munkahelyi motivációját és szenvedélyét hosszú évtizedekig? 

  • Érdekeltek mindig a kihívások, újdonságok, szeretem a problémák megoldását, illetve szeretem, ha egy gép elindul.

Milyen tervei vannak az év végén?

  • A családdal ünnepeljük a karácsonyt, a nyugdíjba vonulásomat. Baráti beszélgetések alkalmait sűríteni szeretném, és pihenni is szeretnék már nyugdíjasként.

Ez az interjú megerősít minket abban, hogy az elkötelezettség és a hűség az évek során továbbra is értékes erények a munkahelyen. A gépészkarbantartó, aki 50 éven át szolgálta a Rába Járműalkatrész Kft-t Móron, példa arra, hogy az ilyen elhivatottság és tapasztalat hogyan gazdagítja a munkahelyi közösséget, és járul hozzá a vállalat hosszú távú sikeréhez.

Udvardy József története tanulságos és inspiráló mind a fiatalabb munkatársak, mind a munkahelyi vezetők számára. Az ő példája arra ösztönöz bennünket, hogy értékeljük a hűséget és elkötelezettséget, valamint támogassuk az olyan munkatársakat, akik hosszú távon a vállalat sikerét szolgálják.