HÍR RÉSZLETEK
2016.11.16
Rekord alacsony hitelállomány támogatja a következõ idõszak építkezését

A Rába Csoport közel 29 milliárd forintos konszolidált árbevétellel zárta 2016 első kilenc hónapját. A társaság kiváló készpénztermelése és az iparágban szokásos szintet jóval alulmúló hitelállománya támogatja, hogy az új stratégiai korszak céljai teljesüljenek.

A Rába intenzív üzletfejlesztéssel és a stratégiai partnerkapcsolatok megerősítésével sikeresen ellensúlyozta az európai és a FÁK országokbeli tehergépjármű-szegmensbena tengerentúli piacok lassulását és inaktivitását, így sikerült megőriznie nyereségességét. A fenntartható eredményesség bizonyítéka, hogy 2016 első háromnegyed évében a Rába csoport üzemi nyeresége meghaladta a 801 millió forintot, míg a szezonálisan általában gyenge harmadik negyedév üzemi eredménye ezúttal jóval túlszárnyalta a bázisidőszakét. A tárgyidőszakban a bruttó eredmény lényegesen kevésbé csökkent, mint a forgalom, ami a hatékonyság területén elért javulásnak köszönhető. A készpénztermelési hatékonyságot mutató EBITDA esetében sem jelentett jelentős visszafogó erőt a mérséklődő árbevétel: a cégcsoport 2016 I-III. negyedévében 8,3 százalékos hatékonyság mellett közel 2,4 milliárd forint EBITDA szintű eredményt realizált.
A Rába már tavaly év végére rekord alacsony szintre, 3,3 milliárd forintra csökkentett nettó hitelállománya idén tovább mérséklődött. A hitel a „történelmi” léptékkel mérve is mérföldkőnek minősíthető 1,5 milliárd forintos pozíción állapodott meg az időszak végén, ami a folyamatosan nyereséges működés, a hatékony készpénztermelés és a szigorú működőtőke-menedzsment eredménye.

„A Rába hitelállománya idén jóval az iparágban szokásos szint alá került, soha ilyen alacsony nem volt. Pénzügyi stabilitásunk adja a hátterét megkezdett, stratégiai jelentőségű beruházásainknak, amelyek célja fenntartható versenyképességünk és piaci pozícióink biztosítása kapacitásaink bővítésén és modernizálásán keresztül. Társaságunk üzletpolitikájának és rugalmas működésének egyik jele, hogy az évek óta bizonytalanul teljesítő tengerentúli piacok mellett komoly üzletfejlesztést folytatunk kontinensünkön, így mára az EU országai váltak a legfontosabb értékesítési terepünkké. A Rába stratégiai beruházásainak megvalósítása a tervezettnél jobb ütemben halad, és jelenlétünk további erősödését várjuk tőle Európában és stratégiai piacainkon” – emelte ki Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója.