TÁMOGATÁSOK - NKFI ALAP TÁMOGATÁSOK - A RÁBA FUTÓMŰ KFT FUTÓMŰ TERMÉKPALETTÁJÁNAK FEJLESZTÉSE ÉS BŐVÍTÉSE

A Rába Futómű Kft. futómű termékpalettájának fejlesztése és bővítése

  

A Rába Futómű Kft. 2013-ban nyújtott be sikeres pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap részére. Az így elnyert, közel 32 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a vállalat futómű termékpalettájának fejlesztésére és bővítésére nyílt lehetőség.

A vállalat „A Rába Futómű Kft. futómű termékpalettájának fejlesztése és bővítése ” című projekt keretében indított fejlesztési programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával. A beruházás 2013 és 2016 között valósult meg.
A közel 130 millió forint összértékű projekt keretében mezőgazdasági és egyéb alkalmazások számára haszongépjármű-futóművek és futóműhöz köthető részegységek (például kerékfeltöltő rendszer) kifejlesztésére került sor, kibővítve ezzel a vállalat termékportfolióját és kiegészítve a már gyártásban lévő termékeket.
A programban a vállalat munkatársai egyrészről egy un. forgó tömítés rendszert (CTI) fejlesztettek ki, melynek révén a járművek talajnyomása csökkenthető a kerékabroncs nyomás szabályozásával, meggátolva ezzel a talaj túlzott mértékű tömörödését a mezőgazdasági munkák során.
Emellett kifejlesztésre került egy többfokozatú hajtómű egység is, amely jellemzően buszalkalmazásokban használható. A hajtómű kompaktsága miatt egy intelligens, nyomott olajozási rendszer létrehozására is sor került.
Mindezen fejlesztésekkel a Rába új területekre lépett, ugyanis e rendszerek korábban nem tartoztak az alap kompetenciái közé. A projekt során megvalósult, a futóművekkel szoros kapcsolatban álló rendszerek hozzájárulnak a szállítási tartalom bővítéséhez is, így a vállalat képes magasabb színvonalon kielégíteni a partnercégek sokrétű, egyre növekvő igényeit, és proaktívan kezelni az egyre fokozódó piaci kihívásokat.

A projekt azonosító száma: ERNYO_13-1-2013-0017